.

Olivier Assayas veszedelmes viszonyai

"A Boarding Gate a szakításról szól, az emberek közötti kapcsolatok felbomlásáról.” - elemezte filmjét Olivier Assayas francia rendező, majd hozzátette: „Ez egy európai film, csak kicsit nagyobb színtéren.

Megtudtuk, hogy a film alapjául egy néhány évvel ezelőtti genfi gyilkosság szolgált. „A történet középpontjában álló lánynak új világba kell menekülnie. Természetes volt számomra, hogy ez a világ Hong Kong lesz.” A rendező még újságíróként járt az ázsiai metropoliszban, és rögtön beleszeretett. Választása a személyes kötődés mellett szakmailag is indokolt, hiszen ott jó szakemberekkel tudott olcsón és gyorsan együtt dolgozni. Emellett hosszasan fejtegetésbe kezdett a 80-as évek tajvani és hong kongi filmművészetéről.A találkozó végén a magyar filmek is terítékre kerültek. Assayas még tizenéves korában látta Jancsó Miklós filmjeit, melyek nagy hatást gyakoroltak rá.


További híreink

A mozikban a Csak egy szerelmesfilm
A nevezésről
Emberi jogok és perspektívák
Ami a Titanicról lemaradt - a mozikban a Control
A 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zárógálájáról készült rövidfilm
Wolfgang Petersen és Szabó István is csatlakozik a TCM Classic Shorts Rövidfilmverseny zsűrijéhez - a versenyre a közép-európai régióból is várják a jelentkezőket
S. Darko - május 18-án kezd forogni a Donnie Darko folytatása
Először Cannes-ban lesz látható a Vakság
Révbe ért 15. alkalommal is
Északi zene és krimi a Titanic legnagyobb győztesei
Erotika német módra
„Szeretem a nyitott befejezéseket”
Mexikóváros – Budapest, a Titanic Fesztiválért nem is akkora táv
Sundance nyitófilm zárja a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált
Fekete komédia New Yorkból
Egy este négy moziban
Titanic Parti a Gödörben - hangulatjelentés
Blu-ray a Titanicon
Véres dán akciófilm premier plánokban - szakemberek a forgatókönyvről
Esküvő a Titanicon
Zavartalan közlekedés a Titanic-on a sztrájk ideje alatti is
„A közértes már arcról ismer” - Vörösmarty körkép
Forgatókönyvírók a Titanicon
Kedden újra láthatja a közönség a nagysikerű cseh báb-horrort
Közönségtalálkozó a Virágzó narancsfák rendezőjével
Virtuálisan öltöztethető Krisztus és halott nyúl
Gyönyörű nők Vietnámból
Hivatalosan is elkezdődött a Titanic
Török Ferenc kedvence nyitja a Titanicot
Csütörtökön kihajózunk
Batman a Gladiátor ellen
Arany Tekercs díjas az Egy éjszaka egy városban
Versenylázban a Titanic
Amerika, Izland és Oroszország már biztosan versenyben vannak a Titanicon
A Cselek (Sztuczki) a Titanicon
Egy hónap múlva itt a Titanic!
A Nyomozó és a dánok
Egy közvélemény-kutatás szerint a Katyn a legjobb lengyel film
1939-es lengyel expedíciós film a Himalájáról
Jameson Dublin Nemzetközi Filmfesztivál
Scrosese rockfilmje nyitja a Berlinalét!
Rotterdami versenyfilmek
Bérgyilkos vígjáték nyitja a 2008-as Sundance Filmfesztivált
« Március 26-Április 5. »
KeSzCsSzVa
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  






.



© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2008 Kapcsolat » powered by proaction »