.

Wolfgang Petersen és Szabó István is csatlakozik a TCM Classic Shorts Rövidfilmverseny zsűrijéhez - a versenyre a közép-európai régióból is várják a jelentkezőket

Idén immáron kilencedik alkalommal indult útjára május 1-jétől a TCM Classic Shorts elnevezésű rövidfilmverseny, amelynek nemzetközi zsűrijében olyan ismert filmesek vesznek részt, mint Wolfgang Petersen, Szabó István, Agnieszka Holland, Mikael Hafstrom, Rutger Hauer, James Franco és Nick Goldsmith.

Az idei évben már második alkalommal európai, közel-keleti és afrikai jelentkezők is benevezhetnek, és az előző évekhez hasonlóan a győztes filmeket ünnepélyes ceremónia keretén belül októberben vetítik majd le.

A benevezett film nem lehet 20 percnél hosszabb, és amennyiben a film nem angol nyelvű, angol nyelvű feliratra is szükség van. A jelentkezők a 2007. szeptember 1-je után készült filmjeiket 2008. május 1. és 2008. augusztus 1. között küldhetik be. Azt, hogy a TCM az egyik legértékesebb rövidfilmes verseny, misem bizonyítja jobban, mint, hogy az első három helyezett összesen 10 ezer font jutalomban részesül (1. díj - 5 ezer font, 2. díj - 3 ezer font, 3. díj - 2 ezer font), a hat döntős versenyző pedig megjelenési lehetőséget kap a TCM EMEA régiójában.

A tehetséges filmkészítők tiszteletére a hat döntős filmet a TCM egy különleges hétvége keretében vetíti le. A TCM Classic Shorts idén is abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a filmipar számos nagynevű, nemzetközi szereplője ajánlotta fel segítségét a jövő alkotóinak támogatásához.

James Franco            Pókember trilógia, Különcök és stréberek                     színész, rendező, író
Nick Goldsmith          Galaxis útikalauz stopposoknak, Son of Rambow          producer
Mikael Hafstrom        Evil aka Ondskan, Vakvágányon, 1408                         rendező, író
Rutger Hauer             Szárnyas fejvadász, Batman: Kezdődik!                        színész, producer, rendező
Agnieszka Holland     Európa, Európa; A titkos kert                                        rendező, író
Jason Isaacs              Harry Potter és a Főnix Rendje, Pán Péter                     színész
Garth Jennings           Galaxis útikalauz stopposoknak, Son of Rambow           rendező, író
Cillian Murphy           A napfény íze, Lány gyöngyfülbevalóval, A sötét lovag   színész
Wolfgang Petersen     A tengeralattjáró, Tűzvonalban, Trója                            rendező, producer, író
Istvan Szabo              Mephisto, A napfény íze, Csodálatos Júlia                     író, rendező
Stephen Woolley       Síró játék, Stoned - Brian Jones halála                          producer, rendező
Wendy Ide                Filmkritikus és a fesztivál programigazgatója
Dan Jolin                   Szerkesztő, Empire magazin
Nev Pierce                Szerkesztő, Total Film magazin
Jason Solomons         Filmkritikus, rádiós és televíziós műsorvezető


A TCM Classic Shorts büszke arra, hogy az elmúlt években számos nagy tehetséget fedeztek fel. A tavalyi győztes, francia nyelven forgatott A Bout de Truffe című Tom Tagholm film, amely elnyerte a Raindance Filmfesztivál első díját is, igazán nagy elismerést kapott a zsűritől. Simon Pegg a filmet az alábbi szavakkal jellemezte: „Alaposan megrendezett és gyönyörűen komponált. Vicces, tragikus és csodálatosan alattomos”, míg Cillian Murphy „csodálatosan eredetinek és gyönyörűen filmezettnek” nevezte a filmet. A döntős filmek közül jó néhány  további elismerésben részesült a későbbiek során, például a 2006-os győztes Jane Lloyd, amelyet David Gray is felhasznált Alibi című videóklipjében. A 2002-es Brown Paper Bag és a 2001-ben első helyezést elért About A Girl meg is nyerte a BAFTA Legjobb rövidfilmnek járó díját. A 2002-es győztes Gerald McMorrow jelenleg a Franklyn című filmet forgatja a Hanway Films-el.

További információ, részletes nevezési feltételek és angol nyelvű nevezési lap a www.tcmclassicshorts.com oldalon található.



Escape to a World of Film with TCM

A TCM (Turner Classic Movies) minden idők legjobb filmklasszikusaiból válogat a 20-as évektől egészen 90-ig, olyan közvetítő szerepet vállalva, mely újraírja a filmek történelemi szerepét, az emberek filmekhez való viszonyulását. A TCM exkluzív sztárinterjúival kelti életre a képernyőt, ezen felül miden hónapot más-más nagyságnak szentel, különleges eseményekre, és próbavetítésekre invitálja nézőit. Amellett, hogy minden hónapnak más szakértő és filmkészítő a házigazdája, a TCM sajátos stílusú, egyedülálló klasszikus filmcsatorna.A TCM kábeles, műholdas és földi digitális csatornákon érhető el Európában, Afrikában és a közel-keleti régióban 10 lokális regionális verzióban 12 nyelven: angolul, dánul, hollandul, franciául, németül, görögül, héberül, lengyelül, norvégül, románul, spanyolul és svédül.

Sajtóközleményekért, műsorokért és képekért látogasson el a www.europe.turnerInfo.com honlapra!
Felh.név: nora.achkar@mmdcee.com
Jelszó: 111111

További információ:

Kovács Adrienn, 266-78-33, adrienn.kovacs@mmdcee.com
Kovács Lívia, 266-78-33, livia.kovacs@mmdcee.com
 

További híreink

A Palace Cinemas digitális terjeszkedése
Szakmai kezdeményezés a filmterjesztés jövőjéről
Wenders rendezi az első 3D táncfilmet
Asger Leth Hollywoodban forgat
Május 2-ig MEDIAWAVE
Titanic a filmrendező szemével
Filmintézetek a Titanicról
Véget ért minden idők legsikeresebb Titanic fesztiválja
Az Észak kapta a Hullámtörők-díjat
"Hol a fesztiválok helye a magyarországi filmes térképen?"
Utolsó napi program
Utolsó előtti nap a Titanicon
Megérkezett Baltasar Kormákur
Csütörtöki buli a Toldiban
Indul a hétvége
Stéphane Malandrin a Titanicon
Vendégünk volt az Észak főszereplője
Csütörtöki ajánlónk
Független filmforgalmazás 2.0
Szerdai programok
TITANIC PARTI CSÜTÖRTÖKÖN A TOLDIBAN
Nálunk járt Jean-Xavier de Lestrade
Grégoire Colin a Titanicon
Északi filmek és sok fekete humor ma a mozikban
Hétfő: vendégek Franciaországból
Itt járt a Felvonó rendezője
A Föld Órája a fesztiválon
Vasárnapi filmjeink
A 16.Titanic Filmfesztivál befutófilmje
Kutya a fedélzeten!
Kötéltáncosok és éhségsztrájkolók a mai programban
Közönségtalálkozók a Titanicon
Taylan Barman és Diego Sabanés a Titanicon
Titanic - első nap
Elindult a Titanic!
Cannes-i nagydíjas maffiafilm nyitja a Titanicot
16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál: hamarosan
Hideglelős animáció és Oscar-díjas dokumentumfilm a Titanicon
Végleges a Titanicon résztvevő filmek listája
Két hét múlva Titanic!
AZYL-BUSHO: NE HAGYD EL AZ AGYAD!
Mozikban A kuszkusz titka
Oscar jelölések január 22-én
A mozikban a Csak egy szerelmesfilm
A nevezésről
Emberi jogok és perspektívák
Ami a Titanicról lemaradt - a mozikban a Control
A 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zárógálájáról készült rövidfilm
S. Darko - május 18-án kezd forogni a Donnie Darko folytatása
Először Cannes-ban lesz látható a Vakság
Révbe ért 15. alkalommal is
Északi zene és krimi a Titanic legnagyobb győztesei
Olivier Assayas veszedelmes viszonyai
Erotika német módra
„Szeretem a nyitott befejezéseket”
Mexikóváros – Budapest, a Titanic Fesztiválért nem is akkora táv
Sundance nyitófilm zárja a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált
Fekete komédia New Yorkból
Egy este négy moziban
Titanic Parti a Gödörben - hangulatjelentés
Blu-ray a Titanicon
Véres dán akciófilm premier plánokban - szakemberek a forgatókönyvről
Esküvő a Titanicon
Zavartalan közlekedés a Titanic-on a sztrájk ideje alatti is
„A közértes már arcról ismer” - Vörösmarty körkép
Forgatókönyvírók a Titanicon
Kedden újra láthatja a közönség a nagysikerű cseh báb-horrort
Közönségtalálkozó a Virágzó narancsfák rendezőjével
Virtuálisan öltöztethető Krisztus és halott nyúl
Gyönyörű nők Vietnámból
Hivatalosan is elkezdődött a Titanic
Török Ferenc kedvence nyitja a Titanicot
Csütörtökön kihajózunk
Batman a Gladiátor ellen
Arany Tekercs díjas az Egy éjszaka egy városban
Versenylázban a Titanic
Amerika, Izland és Oroszország már biztosan versenyben vannak a Titanicon
A Cselek (Sztuczki) a Titanicon
Egy hónap múlva itt a Titanic!
A Nyomozó és a dánok
Egy közvélemény-kutatás szerint a Katyn a legjobb lengyel film
1939-es lengyel expedíciós film a Himalájáról
Jameson Dublin Nemzetközi Filmfesztivál
Scrosese rockfilmje nyitja a Berlinalét!
Rotterdami versenyfilmek
Bérgyilkos vígjáték nyitja a 2008-as Sundance Filmfesztivált
« Március 26.-Április 5. »
KeSzCsSzVa
16171819202122
23242526272829
30310102030405
06070809101112








.



© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2009 Kapcsolat » powered by proaction »