.

Csütörtöki buli a Toldiban

Örömmel adjuk hírül, hogy a tegnapi uborkás-vodkás Titanic parti a Toldi moziban nagyon jól sikerült! 
Baltasar Kormákur Fehér nászéjszaka című filmje előtt a nézők egy pohár vodkát kaptak a mozijegyük mellé. A telt házas vetítés után a rendező beszélgetett a közönséggel, és elmondta például azt is, hogy szerinte nincsen szomorúbb egy üres mozi teremnél, nem kedveli az olyan rendezőket, akik saját maguknak készítenek filmet. Szerencsére a Toldis előadás után még a lépcsőkön is ültek a Kormákur-rajongók, így meggyőződhetett arról, hogy nem ebbe a táborba tartozik.

A közönségtalálkozó után a mozi előterében az érdeklődők tovább faggathatták a rendezőt, közben pedig Cadik keverte a zenét nekünk.


További híreink

A Palace Cinemas digitális terjeszkedése
Szakmai kezdeményezés a filmterjesztés jövőjéről
Wenders rendezi az első 3D táncfilmet
Asger Leth Hollywoodban forgat
Május 2-ig MEDIAWAVE
Titanic a filmrendező szemével
Filmintézetek a Titanicról
Véget ért minden idők legsikeresebb Titanic fesztiválja
Az Észak kapta a Hullámtörők-díjat
"Hol a fesztiválok helye a magyarországi filmes térképen?"
Utolsó napi program
Utolsó előtti nap a Titanicon
Megérkezett Baltasar Kormákur
Indul a hétvége
Stéphane Malandrin a Titanicon
Vendégünk volt az Észak főszereplője
Csütörtöki ajánlónk
Független filmforgalmazás 2.0
Szerdai programok
TITANIC PARTI CSÜTÖRTÖKÖN A TOLDIBAN
Nálunk járt Jean-Xavier de Lestrade
Grégoire Colin a Titanicon
Északi filmek és sok fekete humor ma a mozikban
Hétfő: vendégek Franciaországból
Itt járt a Felvonó rendezője
A Föld Órája a fesztiválon
Vasárnapi filmjeink
A 16.Titanic Filmfesztivál befutófilmje
Kutya a fedélzeten!
Kötéltáncosok és éhségsztrájkolók a mai programban
Közönségtalálkozók a Titanicon
Taylan Barman és Diego Sabanés a Titanicon
Titanic - első nap
Elindult a Titanic!
Cannes-i nagydíjas maffiafilm nyitja a Titanicot
16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál: hamarosan
Hideglelős animáció és Oscar-díjas dokumentumfilm a Titanicon
Végleges a Titanicon résztvevő filmek listája
Két hét múlva Titanic!
AZYL-BUSHO: NE HAGYD EL AZ AGYAD!
Mozikban A kuszkusz titka
Oscar jelölések január 22-én
A mozikban a Csak egy szerelmesfilm
A nevezésről
Emberi jogok és perspektívák
Ami a Titanicról lemaradt - a mozikban a Control
A 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zárógálájáról készült rövidfilm
Wolfgang Petersen és Szabó István is csatlakozik a TCM Classic Shorts Rövidfilmverseny zsűrijéhez - a versenyre a közép-európai régióból is várják a jelentkezőket
S. Darko - május 18-án kezd forogni a Donnie Darko folytatása
Először Cannes-ban lesz látható a Vakság
Révbe ért 15. alkalommal is
Északi zene és krimi a Titanic legnagyobb győztesei
Olivier Assayas veszedelmes viszonyai
Erotika német módra
„Szeretem a nyitott befejezéseket”
Mexikóváros – Budapest, a Titanic Fesztiválért nem is akkora táv
Sundance nyitófilm zárja a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált
Fekete komédia New Yorkból
Egy este négy moziban
Titanic Parti a Gödörben - hangulatjelentés
Blu-ray a Titanicon
Véres dán akciófilm premier plánokban - szakemberek a forgatókönyvről
Esküvő a Titanicon
Zavartalan közlekedés a Titanic-on a sztrájk ideje alatti is
„A közértes már arcról ismer” - Vörösmarty körkép
Forgatókönyvírók a Titanicon
Kedden újra láthatja a közönség a nagysikerű cseh báb-horrort
Közönségtalálkozó a Virágzó narancsfák rendezőjével
Virtuálisan öltöztethető Krisztus és halott nyúl
Gyönyörű nők Vietnámból
Hivatalosan is elkezdődött a Titanic
Török Ferenc kedvence nyitja a Titanicot
Csütörtökön kihajózunk
Batman a Gladiátor ellen
Arany Tekercs díjas az Egy éjszaka egy városban
Versenylázban a Titanic
Amerika, Izland és Oroszország már biztosan versenyben vannak a Titanicon
A Cselek (Sztuczki) a Titanicon
Egy hónap múlva itt a Titanic!
A Nyomozó és a dánok
Egy közvélemény-kutatás szerint a Katyn a legjobb lengyel film
1939-es lengyel expedíciós film a Himalájáról
Jameson Dublin Nemzetközi Filmfesztivál
Scrosese rockfilmje nyitja a Berlinalét!
Rotterdami versenyfilmek
Bérgyilkos vígjáték nyitja a 2008-as Sundance Filmfesztivált
« Március 26.-Április 5. »
KeSzCsSzVa
16171819202122
23242526272829
30310102030405
06070809101112








.



© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2009 Kapcsolat » powered by proaction »