.

A Palace Cinemas digitális terjeszkedése

Az XDC, Europa vezető digitális fejlesztője megállapodást kötött a Palace Cinemas mozihálózattal, amelynek keretében digitális vetítőhálózatot épít ki a cég filmszínházaiban. Az egyezségnek megfelelően DCI-kompatibilis vetítőket telepítenek mintegy 170 Palace Cinemas teremben Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában 2009 második felétől. A kezdeményezést részben a Virtual Print Fee (VPF) alap finanszírozza.


V.J. Maury, a Palace Cinemas közép-európai régióigazgatója így nyilatkozott: „Képesek leszünk nézőinknek filmek teljes választékát digitális formátumban vetíteni, minden alkalommal, minden nyelven és feliratosan, szinkronizálva, akár 2D vagy 3D verzióban. Ez azt is jelenti, hogy sokkal több független film, élő koncert, sportesemény vagy interaktív tartalom kerülhet a programunkba.”  Az XDC már több mint 500 digitális vetítőt telepített tíz nyugat-európai országban és a Fortis Bankon keresztül 100 millió eurós finanszírozásra tett szert, hogy elérjék összesen 2000 digitális vetítő telepítését a VPF alap keretében, amely egy európai fejlesztési modell első fázisa.

A cég az első, amelynek sikerült mind a hat nagy amerikai stúdióval VPF megállapodást kötnie (Warner, Fox, Universal, Paramount, Sony és a Disney).

forrás: Screendaily.com


További híreink

Szakmai kezdeményezés a filmterjesztés jövőjéről
Wenders rendezi az első 3D táncfilmet
Asger Leth Hollywoodban forgat
Május 2-ig MEDIAWAVE
Titanic a filmrendező szemével
Filmintézetek a Titanicról
Véget ért minden idők legsikeresebb Titanic fesztiválja
Az Észak kapta a Hullámtörők-díjat
"Hol a fesztiválok helye a magyarországi filmes térképen?"
Utolsó napi program
Utolsó előtti nap a Titanicon
Megérkezett Baltasar Kormákur
Csütörtöki buli a Toldiban
Indul a hétvége
Stéphane Malandrin a Titanicon
Vendégünk volt az Észak főszereplője
Csütörtöki ajánlónk
Független filmforgalmazás 2.0
Szerdai programok
TITANIC PARTI CSÜTÖRTÖKÖN A TOLDIBAN
Nálunk járt Jean-Xavier de Lestrade
Grégoire Colin a Titanicon
Északi filmek és sok fekete humor ma a mozikban
Hétfő: vendégek Franciaországból
Itt járt a Felvonó rendezője
A Föld Órája a fesztiválon
Vasárnapi filmjeink
A 16.Titanic Filmfesztivál befutófilmje
Kutya a fedélzeten!
Kötéltáncosok és éhségsztrájkolók a mai programban
Közönségtalálkozók a Titanicon
Taylan Barman és Diego Sabanés a Titanicon
Titanic - első nap
Elindult a Titanic!
Cannes-i nagydíjas maffiafilm nyitja a Titanicot
16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál: hamarosan
Hideglelős animáció és Oscar-díjas dokumentumfilm a Titanicon
Végleges a Titanicon résztvevő filmek listája
Két hét múlva Titanic!
AZYL-BUSHO: NE HAGYD EL AZ AGYAD!
Mozikban A kuszkusz titka
Oscar jelölések január 22-én
A mozikban a Csak egy szerelmesfilm
A nevezésről
Emberi jogok és perspektívák
Ami a Titanicról lemaradt - a mozikban a Control
A 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zárógálájáról készült rövidfilm
Wolfgang Petersen és Szabó István is csatlakozik a TCM Classic Shorts Rövidfilmverseny zsűrijéhez - a versenyre a közép-európai régióból is várják a jelentkezőket
S. Darko - május 18-án kezd forogni a Donnie Darko folytatása
Először Cannes-ban lesz látható a Vakság
Révbe ért 15. alkalommal is
Északi zene és krimi a Titanic legnagyobb győztesei
Olivier Assayas veszedelmes viszonyai
Erotika német módra
„Szeretem a nyitott befejezéseket”
Mexikóváros – Budapest, a Titanic Fesztiválért nem is akkora táv
Sundance nyitófilm zárja a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált
Fekete komédia New Yorkból
Egy este négy moziban
Titanic Parti a Gödörben - hangulatjelentés
Blu-ray a Titanicon
Véres dán akciófilm premier plánokban - szakemberek a forgatókönyvről
Esküvő a Titanicon
Zavartalan közlekedés a Titanic-on a sztrájk ideje alatti is
„A közértes már arcról ismer” - Vörösmarty körkép
Forgatókönyvírók a Titanicon
Kedden újra láthatja a közönség a nagysikerű cseh báb-horrort
Közönségtalálkozó a Virágzó narancsfák rendezőjével
Virtuálisan öltöztethető Krisztus és halott nyúl
Gyönyörű nők Vietnámból
Hivatalosan is elkezdődött a Titanic
Török Ferenc kedvence nyitja a Titanicot
Csütörtökön kihajózunk
Batman a Gladiátor ellen
Arany Tekercs díjas az Egy éjszaka egy városban
Versenylázban a Titanic
Amerika, Izland és Oroszország már biztosan versenyben vannak a Titanicon
A Cselek (Sztuczki) a Titanicon
Egy hónap múlva itt a Titanic!
A Nyomozó és a dánok
Egy közvélemény-kutatás szerint a Katyn a legjobb lengyel film
1939-es lengyel expedíciós film a Himalájáról
Jameson Dublin Nemzetközi Filmfesztivál
Scrosese rockfilmje nyitja a Berlinalét!
Rotterdami versenyfilmek
Bérgyilkos vígjáték nyitja a 2008-as Sundance Filmfesztivált
« Március 26.-Április 5. »
KeSzCsSzVa
16171819202122
23242526272829
30310102030405
06070809101112








.



© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2009 Kapcsolat » powered by proaction »