19. Titanic Filmfesztivál

Fesztivál Filmek Program Sajtó Hírek

A FESZTIVÁLRÓL

Köszöntő

A tavalyi nehézségek után, illetve az általános gazdasági és a kulturális helyzetre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy nem panaszkodunk, és csak a filmekre fogunk koncentrálni, hogy elhozhassuk – ahogy eddig is tettük – kis országok kevésbé ismert filmjeit is, továbbá válogattunk nehezen kategóriába sorolható alkotásokat, melyek ritkán jutnak el a nézőkig.

2012. április 13-21 között már 19. alkalommal indul útjára a főváros nemzetközi filmfesztiváljának programja az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Toldi, Kino és Örökmozgó mozikban és most elsőként az A38 hajón. Ez a fesztivál tette ismertté és divatossá a távol-keleti filmek, a merész formanyelvű, sokszor véres koreai és japán krimiket és kosztümös történelmi és animációs filmet, a helyüket a moziban is megálló koncertfilmeket,vagy az európai filmipart felfrissítő skandináv krimiket.

A Titanic Fesztivál kínálata évről évre biztos pont, ám mindig változó és reflektáló is kíván lenni.  A tavalyi ír terítés után idén a vendégország szerepét Spanyolország tölti be több izgalmas alkotással, köztük a katalán nyelvű Katalónia über alles-szel és a játékfilmeket is megszégyenítő izgalmakat kínáló Garbo a kém című dokumentumfilmmel a második világháború legmerészebb kettősügynökéről. Az északi országok is kitesznek magukért olyan elsöprő fesztiválsikerekkel, mint az  A trollvadász vagy a Play című, csak gyerekszereplőkkel készített svéd botrányfilm, és akad számos világpremier is! 2012-ben különösen erős lesz a zenés szekció, olyan együttesekről és előadókról szóló koncert- és portréfilmekkel, mint a Sigur Rós, Neil Young, P.J. Harvey, A Tribe Called Quest, José Gonzales, Devendra Banhart és mások, de lesz magyar videoklip válogatás is.

Koncentráljanak Önök is filmekre és alkotóikra, jöjjenek el a helyszínekre és élvezzék a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál hangulatát 9 napon át!

Horváth György, fesztiváligazgató



KeSzCsSzVa
02030405060708
09101112131415
16171819202122
23242526272829













.

goethe
© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2017 Kapcsolat » powered by proaction »