19. Titanic Filmfesztivál

Fesztivál Filmek Program Sajtó Hírek

Esőkabát helyett mozi

Mildred PierceA borongós szombat délutánt nem is lehet jobb helyen eltölteni egy barátságos moziteremnél. Zenés egyveleg, Mildred Pierce-maraton és Jamie Heinrich filmjének világpremierje a mai ajánlatunk.

A fesztivál új helyszíne idén a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő A38 hajó, ahol a Zene mindenkinek szekció filmjeit nézhetik meg az érdeklődők. Ma este 19:30-tól vetítjük például a videonapló, a biztonsági kamera, a koncertfelvétel, a turnédoku és az animáció eszközeit használó José González egészen különleges élete című filmet, mely Svédország egyik legkiválóbb – és legrejtőzködőbb – muzsikusáról, José Gonzálezről és legendás In Our Nature című albumának készítéséről szól. Kísérőfilmje, az a:normal sessions egy 2010-ben alakult újgenerációs zenei projekt, melyben a zene és a film egyedi módon, élő zenei videoklipek formájában találkozik. Olyan előadókkal készült felvételeket láthatunk, mint Harcsa Veronika, Lajkó Félix, Alba Hyseni, Palya Bea és a Syngas Project. Már csak azért is érdemes ellátogatni az A38-ra, mert a vetítés után a vendégünk lesz az a:normal sessions rendezője, Vandad Kashefi.

Todd Haynes neve bizonyára ismerősen cseng a Titanic nézői számára: a rendező filmjei közül nálunk láthatták először az Elkülönítve és a Távol a mennyországtól című munkákat. A 2011-es Mildred Pierce a hard-boiled műfaj mestere, James M. Cain (A postás mindig kétszer csenget) regénye nyomán készült, és elsősorban a címszerepet alakító Kate Winslet ragyogó játéka miatt vált népszerűvé. Az öt részes minisorozat a harmincas évek Kaliforniájában játszódik: az egyedülálló anya, Mildred hányattatások és drámai családi konfliktusok közepette próbál szerencsét a helyi vendéglátásban. A Titanic szombat délutáni maratoni vetítése a Toldi moziban egyedülálló alkalom, hogy a filmet mozivásznon lássuk!

Hol volt, hol nem

Verseny szekciónkból ajánljuk az amerikai függetlenfilmes Jamie HeinrichHol volt, hol nem című munkáját. A rendező a forgatókönyvet saját rövidfilmje, a Happily Ever After nyomán írta, a korábbi filmet átható laza humort azonban drámaibb, kijózanítóbb hangvétellel cserélte fel. Cole Killian, az egykori sportoló véletlenül összefut régi középiskolai barátnőjével, és megtudja, hogy van egy gyereke, akiről eddig nem is tudott. Úgy próbálja meg építeni a kapcsolatot „új” fiával, Boval, hogy videonaplót készít találkozásaikról. Amikor azonban vonzódni kezd Bo új barátnőjéhez, komoly próbatételnek teszi ki a családi kötelékeket, a kínos következmények pedig csőstől szakadnak minden érintett nyakába. A film világpremierjét tartjuk a Titanicon, a vetítés 18:30-kor kezdődik a KINO-ban.

További híreink

Metropolis (érték)mentő akció
"A jóhír nem pénz kérdése"
Beszélgetés Stefan Laudynnal
Casting kerekesszékre
Titanic Party
A Titanic bűnügyi szekciója
Az állatok jól vannak
A Titanic Macerás ügyei
Gyilkosság és lelki béke a Titanicon
Hétfői csemegék
Közönség, találkozz!
Jelinkó Márton és Heidi Lindén a Titanicon
Filmiskola a Titanicon
Kodály Zoltán szellemében, gyerekperspektíva és a kokain kalamajka – Péntek
Verseny a Titanicon
Északi szekció
Spanyolcsizma a Titanicon
Elindult az akkreditáció
Kevesebb mint egy hónap
Az új Sigur Rós koncertfilm az idei Titanicon!
Ajánlj filmet a Titanicra!
Indul a nevezés – magyar filmeket is vár a Titanic!
Közönségkedvencek a 18. Titanicon
A 18. Titanic Filmfesztivál nyertesei
Este záróbuli az Apacukában!
John Cleese imitátorok és kilakoltatás - Pénteki közönségtalálkozó
Gyógyító sport, szovjet rockerek és metrópara – Zárónap a Titanicon
Nem mindennapi casting, gyökértelenül Párizsban - Közönségtalálkozók csütörtökön
Magyar koprdukciós versenyfilm, abszurd tragédia és a Sakál akcióban - Péntek
Irán belülről, kívülről, kézikamerával - Csütörtök
Összefogás Japánért
Fantáziáló gimisek és bosszúszomjas ifjak – keddi közönségtalálkozók
Vörösek végveszélyben, Halott papa – jó papa, sokkoló svéd sötétség - Szerda
A sötét oldal – Agresszió, őrület, vámpírok és zombik
Illegális botladozás, amerikai pszichohérosz és egy misztikus tinifilm - Kedd
E-mailező Don Giovanni és konfliktusokat szülő házépítés – vasárnapi közönségtalálkozók
Videó a 18. Titanic nyitóestjéről
Szovjet tinik, Amerika alulnézetből, dán-afgán közelharc - Bemutatkoznak a Filmdokk szekció filmjei
Futóbolond húg, bergmani mélységek és norvég egzisztencializmus - Hétfő
Vájtfülű mindenevőknek: zenei filmek a 18. Titanicon
Autós üldözéses opera, érzékeny realizmus és latexben flangáló űrlény - Vasárnap
Filmezés a gazdasági válságban, húsevés apokalipszis után és egy megértő családi dráma – Közönségtalálkozók a Titanicon
Best of Raindance - Partnerfesztiválunk legsikeresebb filmjei a Titanicon
Akadozó kommunikáció, labilis idegállapot, rendhagyó képszakadás – Szombat
Nagykorúvá érett a Titanic!
Új szekció: Extrém Ázsia - A legbizarrabb ázsiai mozik krémje a Titanicon
Elkészült veteránok, sánta rockisten és a falusi Marilyn Monroe – Péntek
Skolimowski-retrospektív az Örökmozgóban
Mozikban a Menedék
Nemzetközi filmszakmai kezdeményezés a Titanicon
Hullámtörők-díj hatodszor is!
Raindance villámkurzusok a Titanicon
Honlapon a részletes program!
Titanic 2011 - A mennyiségből engedünk, a minőségből nem!
S.O.S. közlemény: Szorult anyagi helyzetben a Titanic Filmfesztivál
"Le Titanic 2011"
Titanic 2011 - Made in Hungary
Ír válogatás a 18. Titanic Filmfesztiválon
Ízelítő a 18. Titanic Filmfesztivál versenyprogramjából
A torinói ló Ezüst Medve-díjat kapott
Tarr Béla utolsó filmje sikerrel debütált a Berlinalén
Szolidaritás Panahiért
Visszaszámlálás indul - 66 nap múlva itt a Titanic!
Együttműködés a Raindance és a Titanic Filmfesztivál között
A budapesti artmozik utolsó fél éve következhet
Nick James élménybeszámolója a Titanicról a Sight & Soundban!
Mozikban A padláson
Panahi szabad
Gothár Péter, a fotóművész
Rengeteg teltházas vetítés és töretlen fesztiválhangulat - véget ért a 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
Nézőink véleménye az idei filmtermésről
A 17. Titanic nyertesei
Pillanatfelvétel az elmúlt tíz évről
Szexterápia
Reymond Amsalem a terrortámadásokról
Kiemelt ajánlatunk: Gyerekszemmel
A Titanic és a hamufelhő
Megáll az idő a Titanicon!
Lélektánc még egyszer!
Nálunk járt Jukka-Pekka Valkeapaa
Telt házas Perzsa macskák-parti a Titanic Fesztiválon
Isabelle Huppert a Titanic mai programjában!
Minden jó, ha a vége jó!
Jan Budař a Titanicon
Kiemelt ajánlatunk: Egzotikus helyszínek
Budapest díszelőadás a Titanicon!
„A múló időről szerettem volna beszélni”
Kiemelt ajánlatunk: Claire Denis filmek
„Otthoni kipróbálásra nem ajánlott”
A vendégünk Rémi Bezançon!
Kiemelt ajánlatunk: Filmdokk szekció
„A dzsessz az egyik főszereplő”
Újabb északi vendég!
Lélektánc a Titanicon
Titanic a Twitteren
Világpremier a Titanicon
Elindult a Fesztivál!
Megnyílt a Titanic!
Már csak kettőt kell aludni!
Perzsa macskák-parti – egy iráni zenekar koncertje a Titanic Fesztiválon!
Egy hét múlva Titanic!
Háborús filmek és családtörténetek a Titanic francia szekciójában
A Titanic és a magyar kapcsolat
Történelmi dráma és disztópikus sci-fi a 17. Titanic Filmfesztivál kínálatában
Nemsokára jön a Titanic!
Megkezdődött a Sundance Filmfesztivál
BROAD pályázati felhívás
Hullámtörők a mozikban
A Vérvonal a mozikban
Cinefest: szeptember 11 - 20.
A Palace Cinemas digitális terjeszkedése
Szakmai kezdeményezés a filmterjesztés jövőjéről
Wenders rendezi az első 3D táncfilmet
Asger Leth Hollywoodban forgat
Május 2-ig MEDIAWAVE
Titanic a filmrendező szemével
Filmintézetek a Titanicról
Véget ért minden idők legsikeresebb Titanic fesztiválja
Az Észak kapta a Hullámtörők-díjat
"Hol a fesztiválok helye a magyarországi filmes térképen?"
Utolsó napi program
Utolsó előtti nap a Titanicon
Megérkezett Baltasar Kormákur
Csütörtöki buli a Toldiban
Indul a hétvége
Stéphane Malandrin a Titanicon
Vendégünk volt az Észak főszereplője
Csütörtöki ajánlónk
Független filmforgalmazás 2.0
Szerdai programok
TITANIC PARTI CSÜTÖRTÖKÖN A TOLDIBAN
Nálunk járt Jean-Xavier de Lestrade
Grégoire Colin a Titanicon
Északi filmek és sok fekete humor ma a Titanicon
Hétfő: vendégek Franciaországból
Itt járt a Felvonó rendezője
A Föld Órája a fesztiválon
Vasárnapi filmjeink
A 16.Titanic Filmfesztivál befutófilmje
Kutya a fedélzeten!
Kötéltáncosok és éhségsztrájkolók a mai programban
Közönségtalálkozók a Titanicon
Taylan Barman és Diego Sabanés a Titanicon
Titanic - első nap
Elindult a Titanic!
Cannes-i nagydíjas maffiafilm nyitja a Titanicot
16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál: hamarosan
Hideglelős animáció és Oscar-díjas dokumentumfilm a Titanicon
Végleges a Titanicon résztvevő filmek listája
Két hét múlva Titanic!
AZYL-BUSHO: NE HAGYD EL AZ AGYAD!
Mozikban A kuszkusz titka
Oscar jelölések január 22-én
A mozikban a Csak egy szerelmesfilm
A nevezésről
Emberi jogok és perspektívák
Ami a Titanicról lemaradt - a mozikban a Control
A 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zárógálájáról készült rövidfilm
Wolfgang Petersen és Szabó István is csatlakozik a TCM Classic Shorts Rövidfilmverseny zsűrijéhez - a versenyre a közép-európai régióból is várják a jelentkezőket
S. Darko - május 18-án kezd forogni a Donnie Darko folytatása
Először Cannes-ban lesz látható a Vakság
Révbe ért 15. alkalommal is
Északi zene és krimi a Titanic legnagyobb győztesei
Olivier Assayas veszedelmes viszonyai
Erotika német módra
„Szeretem a nyitott befejezéseket”
Mexikóváros – Budapest, a Titanic Fesztiválért nem is akkora táv
Sundance nyitófilm zárja a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált
Fekete komédia New Yorkból
Egy este négy moziban
Titanic Parti a Gödörben - hangulatjelentés
Blu-ray a Titanicon
Véres dán akciófilm premier plánokban - szakemberek a forgatókönyvről
Esküvő a Titanicon
Zavartalan közlekedés a Titanic-on a sztrájk ideje alatti is
„A közértes már arcról ismer” - Vörösmarty körkép
Forgatókönyvírók a Titanicon
Kedden újra láthatja a közönség a nagysikerű cseh báb-horrort
Közönségtalálkozó a Virágzó narancsfák rendezőjével
Virtuálisan öltöztethető Krisztus és halott nyúl
Gyönyörű nők Vietnámból
Hivatalosan is elkezdődött a Titanic
Török Ferenc kedvence nyitja a Titanicot
Csütörtökön kihajózunk
Batman a Gladiátor ellen
Arany Tekercs díjas az Egy éjszaka egy városban
Versenylázban a Titanic
Amerika, Izland és Oroszország már biztosan versenyben vannak a Titanicon
A Cselek (Sztuczki) a Titanicon
Egy hónap múlva itt a Titanic!
A Nyomozó és a dánok
Egy közvélemény-kutatás szerint a Katyn a legjobb lengyel film
1939-es lengyel expedíciós film a Himalájáról
Jameson Dublin Nemzetközi Filmfesztivál
Scrosese rockfilmje nyitja a Berlinalét!
Rotterdami versenyfilmek
Bérgyilkos vígjáték nyitja a 2008-as Sundance Filmfesztivált
KeSzCsSzVa
02030405060708
09101112131415
16171819202122
23242526272829













.

goethe
© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2017 Kapcsolat » powered by proaction »