20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

ÁPRILIS 5-ÉN FUT KI A JUBILEUMI TITANIC

A 20. jubileumi Titanic Filmfesztivál öt helyszínén 74 alkotást láthat majd a közönség, köztük több magyar vonatkozású munkát és nemzetközi premiert. A rendezvény kiemelt programja a Zöld Sziget ír szekció és a Staropramen sörkorcsolyák kortárs cseh filmválogatás. Idén először A napos oldal fergeteges vígjátékokat hoz majd, a versenyben pedig 10 film vetekszik a Hullámtörők díjért. A zsűri elnöke Jiři Menzel lesz, a nyitófilm a The Master.


20 évvel ezelőtt, 1993-ban egy moziban 16 filmmel indult útjára a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Mára öt helyszínen - az Urániában, az Örökmozgóban, a Toldi moziban, az A38 hajón és idén először a Puskinban -, egy közel 30 fős stáb egész éves munkája eredményeképp 61 egészestés filmet és 13 rövidfilmet, a kortárs nemzetközi filmtermés legjavát nézheti meg a közönség, gyakran az alkotásaikat elkísérő alkotók társaságában.

A fesztivál nyitófilmje Paul Thomas Anderson The Master-je lesz, mely egy lelkileg megtépázott háborús veterán (Joaquin Phoenix) és egy karizmatikus vallási vezető (Philip Seymour Hoffman) különös kapcsolatát mutatja be.

A rendezvény egyik kiemelt programja, a Zöld Sziget szekció az idén EU-elnökséget ellátó Írországgal szoros együttműködésben valósul meg. Ebben a válogatásban hat film és egy 110 perces rövidfilmfüzér pereg majd a vásznon. A közönség láthat egy lesújtó drámát egy dublini aranyifjúról, egy tengeriszörnyes horror-vígjátékot, egy lakótelepi horrort, egy társadalmi drámát, egy, a belfasti punk-rock legendás alakja, Terri Holey életét bemutató filmet s egy egészestés dokumentumfilmet is.

A nyitó sajtótájékoztató résztvevői (balról jobbra): Petr Kovarik, a Borsodi Sörgyár ügyvezető igazgatója, Michal Černý a Cseh Centrum igazgatója, Vízer Balázs, a Titanic program-koordinátora, Horváth György fesztiváligazgató és Kevin Dowling, Írország Nagykövete

 A Staropramen sörkorcsolyák öt kortárs cseh filmet mutat be: lesz díjözönnel jutalmazott film noir, szexuális ébredésről szóló elsőfilm, road movie, egy abszurd fekete komédia és egy háborús dráma a lidicei náci mészárlásról. A közkedvelt Északi fények szekció hat filmet hoz, a Tiszta Amerika öt független filmet kínál, a Sötét oldal kilenc alkotást mutat be, a Zene Mindenkinek válogatás a legfrissebb, fesztiválkedvenc zenés dokumentumfilmeket, illetve zenei témájú játékfilmeket tárja a magyar közönség elé, s idén új filmcsokorral bővül a fesztivál programja, az A napos oldal szekcióban hat fergeteges vígjátékot vetítenek majd.

Az idei Titanic három nemzetközi premierrel is dicsekedhet: a holland Ricky Rijneke első nagyjátékfilmje, a Csendesek (Silent Ones) Tóth Orsival és Rába Rolanddal, a Hogyan kövessünk vadidegeneket? (How to Follow Strangers) Chioke Nassor rendezésében és az Elbocsátó szép szavak (Last Kind Words) Kevin Barkertől Budapesten, a Titanicon debütál.

The Master

A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 2005 óta versenyfesztiválként is működik. Idén tíz film versenyez a Hullámtörők díjért: az Alija (Alyah) című francia film Pio Marmaï-jal a főszerepben, az ukrán Eva Nejman Kupolás ház-a (Dom s bashenkoy), Cate Shortland mozija, Ausztrália 2013-as Oscar-nevezettje, a Lore, a holland Ricky Rijneke első nagyjátékfilmje, a Csendesek (Silent Ones), a szlovákiai magyar elsőfilmes Prikler Mátyás alkotása, a Köszönöm, jól (Dakujem, dobre), a szintén szlovákiai magyar Mira Fornay második filmje, a Kutyám, Killer (Môj pes Killer), Shane Carruth amerikai rendező Feltörő színek (Upstream Color) című mozija, a finn Aku Louhimies Fekete golyó (8-Pallo) című filmje, Szergej Loznica háborús története, a Ködben (V tumane), valamint az ír Lenny Abrahamson Mit tettél, Richard?-ja (What Richard Did) szintén bekerült a versenybe.

Idén is nemzetközi zsűri dönt majd a legjobb filmnek járó díj odaítéléséről, ezúttal a világhírú cseh rendező, Jiři Menzel elnökletével, Morgan Bushe ír producer (Semmit magamról) és Hajdu Szabolcs rendező (Macerás ügyek, Fehér tenyér, Bibliothéque Pascal) részvételével.


A közönség március 28. és április 4. között minden helyszínen kedvezményes, 900 Ft-os áron vásárolhat jegyeket elővételben, utána a teljes jegyár 1100 Ft lesz. A fesztivál Facebook-oldala itt érhető el.



További híreink

ELHUNYT ALAIN RESNAIS
ELTEMETTÉK JANCSÓ MIKLÓST
BERLINALE: A GRAND BUDAPEST HOTEL NYERTE A ZSŰRI NAGYDÍJÁT
MAGYAR FILMEK A BERLINALÉN
MAGYAR ANIMÁCIÓ VERSENYBEN AZ ARANY MEDVÉÉRT
SZÁSZ FILMJE A KILENC LEGJOBB KÖZÖTT
AZ ÖLÉS AKTUSA A LEGJOBB EURÓPAI DOKUMENTUMFILM
ITT AZ UTOLSÓ MIYAZAKI-FILM HIVATALOS ELŐZETESE
A NAGY FÜZET ÉS A FEHÉR ZOMBI LOS ANGELESBEN
VERZIÓ TIZEDSZER
FŐDÍJAT NYERT A LÁGY ESŐ
KISKAKAS HATODSZOR
REKORDSZÁMÚ NEVEZÉS AZ IDEGENNYELVŰ OSCARRA
FILM KÉSZÜLT OVERDOSE-RÓL
KREATÍV EMMY-DÍJAT KAPOTT A BORGIÁK JELMEZESE
MIYAZAKI VISSZAVONUL
TARR BÉLÁÉ SZARAJEVÓ SZÍVE
MENZEL A MONTREALI FILMFESZTIVÁL ZSŰRIJÉNEK ÉLÉN
A NAGY FÜZET A HIVATALOS MAGYAR NEVEZÉS AZ OSCAR-DÍJRA
ANTAL NIMRÓD RENDHAGYÓ KONCERTFILMET RENDEZETT
KRISTÁLY GLÓBUSZT NYERT A NAGY FÜZET
ISAACH DE BANKOLÉ JÁTSSZA AZ ÚJ HAJDU SZABOLCS-FILM FŐSZEREPÉT
NAGYSZABÁSÚ FILM KÉSZÜL A TOLDIBÓL
LESZBIKUS DRÁMA ÉS COENÉK GYŐZELME CANNES-BAN
CANNES: VINTERBERG FILMTERVE A LEGJOBB
AZ ÖLÉS AKTUSA NYERT A DOCUMENTÁN
NÉMET FILMDÍJAT NYERT A LORE
LORE VETÍTÉS ÉS KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ
HRABAL HABBAL - RÖVIDFILMPÁLYÁZAT
KOMOLY EREDMÉNNYEL ZÁRULT A 20. TITANIC
A LORE NYERTE A 20. TITANICOT
FORGALMAZÓT TALÁLT A CSENDESEK
AZ ÉBREDÉSSEL ZÁR A 20. TITANIC
ILL MANORS-BESZÉLGETÉS KICSI TYSONNAL ÉS ZÁVADA PÉTERREL
TISZTA AMERIKA A 20. TITANICON
KULTLEVÉL PRÁGÁBA JIRI MENZEL VEZETÉSÉVEL
SÖRRE VÁLTHATÓ MOZIJEGY A TITANICON
A 20. TITANIC FILMJEI iMDb-CSILLAGRENDBEN
KILENC RENDEZŐ AZ IDEI TITANICON
ZENE MINDENKINEK A 20. TITANICON
MOME-TITANIC EGYÜTTMŰKÖDÉS
MAGYAROK A VERSENYSZEKCIÓBAN
A KORTÁRS CSEH FILMEK LEGJAVA A TITANICON
HÁROM VERSENYFILM MÁR NYILVÁNOS
ÜTŐS ÍR FILMEK A TITANICON!
ÍR FILMEK A TOLDI MOZIBAN
PONT EGY HÓNAP...
Új helyszín: Puskin mozi
KeSzCsSzVa
25262728293031
01020304050607
08091011121314
15161718192021
















.

   
© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2019 Kapcsolat » powered by proaction »