20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

HÁROM VERSENYFILM MÁR NYILVÁNOS

Fekete golyóAz idei versenyprogram tíz filmje közül három már nyilvános. Amerikai romantikus thriller, finn krimi és ír dráma vetekszik majd egymással a Hullámtörők-díjért.

A 2005-óta versenyfesztiválként is működő, idén 20 éves Titanic Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában 2013. április 5-13. között tíz film vetekszik majd egymással. Mától nyilvános, hogy Shane Carruth amerikai rendező Feltörő színek című alkotása, a finn Aku Louhimies Fekete golyó című filmje, valamint az ír Lenny Abrahamson Mit tettél, Richard?-ja bekerült a versenybe.

A Találmány (Primer) című sci-fijéért 2004-ben a Sundance Filmfesztivál zsűrijének nagydíját elnyert független filmes amerikai rendező, Shane Carruth Feltörő színek (Upstream Color) című alkotása az egyik versenyző. Ebben a szürreális romantikus thrillerben egy Kris nevű nőt tolvajok rabolnak el, és egy parazitát helyeznek el a bőre alatt, amely a hipnotikus transz állapotába képes eljuttatni. Amikor az emlékeitől megfosztva magához tér, az egész élete összeomlik, majd megismeri Jeffet. Együtt próbálják összerakni szétesett életüket, még akkor is, ha az univerzum minden jel szerint összefogott ellenük. Shane Carruth a rendezés mellett a film forgatókönyvírója, operatőre, zeneszerzője is, sőt, az egyik főszerepet is ő alakítja. A film az idei Sundance Filmfesztiválon mutatkozott be, ahol díjat is nyert.

Feltörő színek
Feltörő színek (Upstream Color)

Szintén versenybe válogatták a finn Aku Louhimies Fekete golyó (8-Pallo) című filmjét, melynek női főszereplője, Pike éppen a börtönből szabadul. Nem követhet el több hibát, mivel immár egy csecsemő anyja. De volt szeretője felbukkan, és magával cipeli közös múltjukat - amit a nő szeretne elfelejteni - és a kettejük közti szenvedélyt is. Pike elhatározza, hogy nem tér vissza régi életéhez, bármibe is kerüljön. A film erőteljes társadalomkritikával él s a tetszetős külsőt mutató északi jóléti állam mélyebb rétegeibe ás.

Fekete golyó
Fekete golyó (8-Pallo)

A harmadik, ma nyilvánosságra hozott Titanic verseny-film a Mit tettél, Richard? (What Richard Did) című ír mozi, Lenny Abrahamson rendezésében. A főleg fiatal színészek rendkívüli játékában erős film csendesen lesújtó tanulmány egy fiúról, a szépreményű atlétáról, a dél-dublini tinédzserek alfahímjéről, aki egy este mindent lerombol, és a hozzá közel állók életét is tönkreteszi. A magabiztos tinédzserekről szóló összetett, kifinomult dráma az amerikai teen-noirra valamint Vinterberg és Haneke filmjeinek tradíciójára épül.

Mit tettél, Richard?
Mit tettél, Richard? (What Richard Did)

A Titanic Magyarország egyik legnagyobb filmes eseménye, mely 2005-óta versenyfesztiválként is működik. A fesztivál az elmúlt 20 évhez hasonlóan 2013-ban is átfogó, sokszínű válogatást ad a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból. Idén előreláthatólag 60 filmet láthat majd a közönség, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait.


Legyél naprakész, figyeld a Titanic Facebook-oldalát!


További híreink

ELHUNYT ALAIN RESNAIS
ELTEMETTÉK JANCSÓ MIKLÓST
BERLINALE: A GRAND BUDAPEST HOTEL NYERTE A ZSŰRI NAGYDÍJÁT
MAGYAR FILMEK A BERLINALÉN
MAGYAR ANIMÁCIÓ VERSENYBEN AZ ARANY MEDVÉÉRT
SZÁSZ FILMJE A KILENC LEGJOBB KÖZÖTT
AZ ÖLÉS AKTUSA A LEGJOBB EURÓPAI DOKUMENTUMFILM
ITT AZ UTOLSÓ MIYAZAKI-FILM HIVATALOS ELŐZETESE
A NAGY FÜZET ÉS A FEHÉR ZOMBI LOS ANGELESBEN
VERZIÓ TIZEDSZER
FŐDÍJAT NYERT A LÁGY ESŐ
KISKAKAS HATODSZOR
REKORDSZÁMÚ NEVEZÉS AZ IDEGENNYELVŰ OSCARRA
FILM KÉSZÜLT OVERDOSE-RÓL
KREATÍV EMMY-DÍJAT KAPOTT A BORGIÁK JELMEZESE
MIYAZAKI VISSZAVONUL
TARR BÉLÁÉ SZARAJEVÓ SZÍVE
MENZEL A MONTREALI FILMFESZTIVÁL ZSŰRIJÉNEK ÉLÉN
A NAGY FÜZET A HIVATALOS MAGYAR NEVEZÉS AZ OSCAR-DÍJRA
ANTAL NIMRÓD RENDHAGYÓ KONCERTFILMET RENDEZETT
KRISTÁLY GLÓBUSZT NYERT A NAGY FÜZET
ISAACH DE BANKOLÉ JÁTSSZA AZ ÚJ HAJDU SZABOLCS-FILM FŐSZEREPÉT
NAGYSZABÁSÚ FILM KÉSZÜL A TOLDIBÓL
LESZBIKUS DRÁMA ÉS COENÉK GYŐZELME CANNES-BAN
CANNES: VINTERBERG FILMTERVE A LEGJOBB
AZ ÖLÉS AKTUSA NYERT A DOCUMENTÁN
NÉMET FILMDÍJAT NYERT A LORE
LORE VETÍTÉS ÉS KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ
HRABAL HABBAL - RÖVIDFILMPÁLYÁZAT
KOMOLY EREDMÉNNYEL ZÁRULT A 20. TITANIC
A LORE NYERTE A 20. TITANICOT
FORGALMAZÓT TALÁLT A CSENDESEK
AZ ÉBREDÉSSEL ZÁR A 20. TITANIC
ILL MANORS-BESZÉLGETÉS KICSI TYSONNAL ÉS ZÁVADA PÉTERREL
TISZTA AMERIKA A 20. TITANICON
KULTLEVÉL PRÁGÁBA JIRI MENZEL VEZETÉSÉVEL
SÖRRE VÁLTHATÓ MOZIJEGY A TITANICON
A 20. TITANIC FILMJEI iMDb-CSILLAGRENDBEN
KILENC RENDEZŐ AZ IDEI TITANICON
ZENE MINDENKINEK A 20. TITANICON
MOME-TITANIC EGYÜTTMŰKÖDÉS
ÁPRILIS 5-ÉN FUT KI A JUBILEUMI TITANIC
MAGYAROK A VERSENYSZEKCIÓBAN
A KORTÁRS CSEH FILMEK LEGJAVA A TITANICON
ÜTŐS ÍR FILMEK A TITANICON!
ÍR FILMEK A TOLDI MOZIBAN
PONT EGY HÓNAP...
Új helyszín: Puskin mozi
KeSzCsSzVa
25262728293031
01020304050607
08091011121314
15161718192021
















.

   
© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2019 Kapcsolat » powered by proaction »