MAGYAR FILMEK A BERLINALÉN

Bucsi Réka Symphony no. 42 című animációja mellett további két alkotó is meghívást kapott a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra. Itt debütál Császi Ádám bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Viharsarok, Ferge Roland El című fekete-fehér rövidfilmjét pedig a Generation programban vetítik.


Ferge Roland 2013-ban az első végzős évfolyamban diplomázott a Budapesti Kommunikáció és Üzleti Főiskola Művészeti Karának film szakán El című tízperces rendezésével. A dialóg nélküli, fekete-fehér rövidfilmet a február 6-án kezdődő mustra Generation elnevezésű programjába hívta meg, mely ifjúsági és gyerekfilmekből mutat be válogatást. A válogatásba meghívott közel ötven alkotás a Kristály Medve-díjakért és a Generation zsűri díjaiért is versenyben van.
 
Az Alföldön forgatott El című rövidfilm képein magányos, felnőtt tekintetű gyerekek búcsúznak lakhelyüktől, egy ismeretlen országtól. „Bőröndöt, hangszert, kalitkát visznek magukkal. Elmennek. Vagy valamitől, valami felé menekülnek?” – olvasható a film ismertetőjében. A mű a Berlinalén lesz látható először, a világpremieren személyesen részt vesznek az alkotók is.
 
Az A-kategóriás filmfesztiválon (annak Panoráma szekciójában) debütál a nemzetközi közönség előtt ezenkívül Császi Ádám (Gyengébb napok) is bemutatkozó nagyjátékfilmjével. A hazai mozikba a tervek szerint kora tavasszal érkező Viharsarok a fiatal felnőttkor szexuálisidentitás-keresésének drámája, egy érzéki, ám végzetes szerelmi háromszög történetén keresztül, a kietlen magyar pusztában. A főszerepekben Sütő András, Varga Ádám és a német Sebastian Urzendowsky (Viszlát, első szerelem!; Pénzhamisítók) láthatók. A Viharsarok berlini világpremierjén ezen film alkotói is személyesen megjelennek.

(forrás: Magyar Filmunio)

A Viharsarok előzetese


További híreink

SUNDANCE: A FEHÉR ISTEN ÉS A SYMPHONY No. 42 IS MEGHÍVOTT
A SYMPHONY No.42 AZ OSCAR-DÖNTŐBEN
TORONTÓBAN DEBÜTÁL A DÉLIBÁB
ELHUNYT ROBIN WILLIAMS
A FEHÉR ISTEN A MAGYAR OSCAR-NEVEZETT
TAROLT A SZABADESÉS KARLOVY VARYBAN
ISMÉT LESZ FILMSZEMLE
A SYMPHONY NO. 42 A FRANK ELŐTT LÁTHATÓ A MOZIKBAN
NAGYSZABÁSÚ ANIMÁCIÓ KÉSZÜL SALAMON KIRÁLYRÓL
HÁROM MAGYAR FILM KARLOVY VARYBAN
A FEHÉR ISTEN NYERT CANNES-BAN
MEGHALT AZ ALIEN MEGTEREMTŐJE
A MÁSIK MAGYARORSZÁG NYERT A BUDOKUN
A FEHÉR ISTEN CANNES-BA MEGY
AKI A BREAKING BAD PRODUCERÉT IS LENYŰGÖZTE
A VIKTORIA NYERTE A 21. TITANIC NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁLT
COMING SOON - HOL TANULJ FILMÜL?
TITANIC A TABÁNBAN
FEKETE LEVES 2.0
AMERIKAI FÜGGETLENEK A TITANICON
NŐK A TITANICON
MAGYAROK A 21. TITANICON
ZENE MINDENKINEK A TITANICON
KILENC FILM VERSENYEZ IDÉN A TITANICON
ÁPRILIS 4-ÉN INDUL A 21. TITANIC NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL!
ELHUNYT ALAIN RESNAIS
ELTEMETTÉK JANCSÓ MIKLÓST
BERLINALE: A GRAND BUDAPEST HOTEL NYERTE A ZSŰRI NAGYDÍJÁT
MAGYAR ANIMÁCIÓ VERSENYBEN AZ ARANY MEDVÉÉRT
SZÁSZ FILMJE A KILENC LEGJOBB KÖZÖTT
AZ ÖLÉS AKTUSA A LEGJOBB EURÓPAI DOKUMENTUMFILM
ITT AZ UTOLSÓ MIYAZAKI-FILM HIVATALOS ELŐZETESE
A NAGY FÜZET ÉS A FEHÉR ZOMBI LOS ANGELESBEN
VERZIÓ TIZEDSZER
FŐDÍJAT NYERT A LÁGY ESŐ
KISKAKAS HATODSZOR
REKORDSZÁMÚ NEVEZÉS AZ IDEGENNYELVŰ OSCARRA
FILM KÉSZÜLT OVERDOSE-RÓL
KREATÍV EMMY-DÍJAT KAPOTT A BORGIÁK JELMEZESE
MIYAZAKI VISSZAVONUL
TARR BÉLÁÉ SZARAJEVÓ SZÍVE
MENZEL A MONTREALI FILMFESZTIVÁL ZSŰRIJÉNEK ÉLÉN
A NAGY FÜZET A HIVATALOS MAGYAR NEVEZÉS AZ OSCAR-DÍJRA
ANTAL NIMRÓD RENDHAGYÓ KONCERTFILMET RENDEZETT
KRISTÁLY GLÓBUSZT NYERT A NAGY FÜZET
ISAACH DE BANKOLÉ JÁTSSZA AZ ÚJ HAJDU SZABOLCS-FILM FŐSZEREPÉT
NAGYSZABÁSÚ FILM KÉSZÜL A TOLDIBÓL
LESZBIKUS DRÁMA ÉS COENÉK GYŐZELME CANNES-BAN
CANNES: VINTERBERG FILMTERVE A LEGJOBB
AZ ÖLÉS AKTUSA NYERT A DOCUMENTÁN
NÉMET FILMDÍJAT NYERT A LORE
LORE VETÍTÉS ÉS KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ
HRABAL HABBAL - RÖVIDFILMPÁLYÁZAT
KOMOLY EREDMÉNNYEL ZÁRULT A 20. TITANIC
A LORE NYERTE A 20. TITANICOT
FORGALMAZÓT TALÁLT A CSENDESEK
AZ ÉBREDÉSSEL ZÁR A 20. TITANIC
ILL MANORS-BESZÉLGETÉS KICSI TYSONNAL ÉS ZÁVADA PÉTERREL
TISZTA AMERIKA A 20. TITANICON
KULTLEVÉL PRÁGÁBA JIRI MENZEL VEZETÉSÉVEL
SÖRRE VÁLTHATÓ MOZIJEGY A TITANICON
A 20. TITANIC FILMJEI iMDb-CSILLAGRENDBEN
KILENC RENDEZŐ AZ IDEI TITANICON
ZENE MINDENKINEK A 20. TITANICON
MOME-TITANIC EGYÜTTMŰKÖDÉS
ÁPRILIS 5-ÉN FUT KI A JUBILEUMI TITANIC
MAGYAROK A VERSENYSZEKCIÓBAN
A KORTÁRS CSEH FILMEK LEGJAVA A TITANICON
HÁROM VERSENYFILM MÁR NYILVÁNOS
ÜTŐS ÍR FILMEK A TITANICON!
ÍR FILMEK A TOLDI MOZIBAN
PONT EGY HÓNAP...
Új helyszín: Puskin mozi
KeSzCsSzVa
24252627282930
31010203040506
07080910111213
14151617181920










Get Adobe Flash player








.

   
© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2021 Kapcsolat » powered by proaction »