Jancsó Miklós

Jancsó Miklós (Vác, 1921. szeptember 27. − Budapest, 2014. január 31.) kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész. Kezdetben rövidfilmeket készített, majd 1958-ban, 37 évesen elkészítette első nagyjátékfilmjét A harangok Rómába mentek címen. A Szegénylegények című filmje volt az első, amire felfigyeltek a külföldi kritikusok.

1959-ben Nemeskürty István közreműködésével megismerkedett Hernádi Gyula íróval, aki attól kezdve állandó alkotótársa lett egészen annak 2005-ben bekövetkezett haláláig. 1968-ban Rómába költözött közel 10 évre, kisebb nagyobb budapesti megszakításokkal. Ebben az időben készítette A pacifista, a Technika és rítus és a Róma visszaköveteli Cézárt című alkotásait. 1988 óta címzetes egyetemi tanár volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1990 és 1992 között a Harvardon tanított. Utolsó filmje a Magyarország 2011 (2012) szkeccsfilm volt, melyben társrendezőként működött közre.

Filmográfia:

    Oda az igazság (2009)
    Ede megevé ebédem (2006)
    A mohácsi vész (2004)
    Kelj fel, komám, ne aludjál! (2002)
    Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (2001)
    Anyád! A szúnyogok (2000)
    Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1998)
    Kék Duna keringő (1992)
    Isten hátrafelé megy (1991)
    Jézus Krisztus horoszkópja (1988)
    Szörnyek évadja (1987)
    Hajnal (1985)
    A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (1981)
    Allegro Barbaro (1978)
    Magyar rapszódia (1978)
    Magánbűnök, közerkölcsök (1976)
    Róma visszaköveteli Cézárt (tévéfilm, moziban is vetítették) (1974)
    Szerelmem, Elektra (1974)
    Még kér a nép (1972)
    A pacifista (1971)
    Égi bárány (1970)
    Sirokkó (1969)
    Fényes szelek (1968)
    Csend és kiáltás (1967)
    Csillagosok, katonák (1967)
    Így jöttem (1965)
    Szegénylegények (1965)
    Oldás és kötés (1963)
    A harangok Rómába mentek (1958)


Filmjei:
A pacifista
Hajnal
Hősök tere - szubjektív történelmi mese I-II
Jancsó rövidek
Omega, Omega
KeSzCsSzVa
24252627282930
31010203040506
07080910111213
14151617181920










Get Adobe Flash player








.

   
© Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapest 2021 Kapcsolat » powered by proaction »